Pályázati beszámoló:
Összeköt a múlt (2022. május 22-28.)
A pályázati tematika összeállítása során a magyar nemzet határokon átívelő egységét kívántuk megmutatni a diákoknak. Azt, hogy a nemzet nem egy elvont, tankönyvi fogalom, hanem élő organizmus: magyar mondákon felnövekvő gyerekek magyar fiatalokká - cukrászokká, tudósokká, művészekké, sportolókká - cseperednek, s magyarként élnek.
Utazásunk programja igyekezett a lehető legsokszínűbb lenni: kedvcsináló, visszalátogatásra késztető falatkákat kóstolgattunk színházból és túrából, nagyvárosból és faluból, művészetből, történelemből, földrajzból.
Első napunkon – a korai budapesti indulás után – Nagyváradon, a Kanonok sor előtt álltunk meg. Váradon főként a Szent Lászlóhoz és Ady Endréhez kapcsolódó ismereteink bővítése volt a cél, de a (valaha) lüktető magyar kulturális-gazdasági életű város épületeit, művelődéstörténeti emlékeit is megcsodáltuk. Meglátogattuk a római katolikus székesegyházat, felkerestük az Ady Emlékmúzeumot, kicsit fényesítettük a Holnaposok szoborcsoportjának üres székét, végigsétáltunk a Fő utcán, fényképezkedtünk a színház előtt, Mária királyné szobránál, beszélgettünk a szecesszióról, bóklásztunk a Saspalota árkádja alatt. Este már a nyárádszentlászlói Pásztortűz panzió hatalmas zöld területén mozogtuk ki a hosszú utazás gémberedettségét.
A pályázatban vállalt ’Közös tevékenység külhoni magyar csoporttal’ igazi élménnyé kerekedett: hétfőn az erdőszentgyörgyi Szent György Technológiai Líceum tanulóival, Szilágyi Mária Magdolna magyartanár-osztályfőnökkel és tanulóival közösen vegyes csoportokban próbálták felfedezni diákjaink önazonosságuk magyar alkotóelemeit. A bemutatkozás után slam poetryt (Mi a magyar?) hallgattunk, majd pátoszos és hétköznapi síkon egyaránt kutatták, keresték a közös halmazt és a különbségeket.
Házigazdáinkkal közösen néztük meg a kommunizmus szimbolikus szégyenfoltját, a Bözödújfalu helyén található tavat, az emlékezés falát, kopjaifáit.
Utána a szász Segesvár mesébe illő középkori várát, belvárosát, főterét, zenélő órájáról híres tornyát, a hegytetőn magasodó vártemplomot, a különleges várhegyi diáklépcsőt nézzük meg, kötetlen séta során, fagyizással, kamaszos nassolgatással színesítve.
Másnap reggel Fehéregyházára utaztunk, ahol megilletődve hallgattuk, hogy négyszáz honvéd tömegsírján állunk éppen… A Petőfi Sándor Múzeum udvarán található szobornál koszorúval róttuk le kegyeletünket karddal is harcoló költőnk emléke előtt.
Utána a székelység gazdasági-kulturális központjával, Marosvásárhellyel ismerkedtünk meg. A szecessziós Kultúrpalota lenyűgözött: a homlokzati mozaikok, a Zsolnay-gyár cserepei, Róth Miksa üvegfestményei, a velencei tükrökkel, ólomüveg ablakokkal díszített Tükörterem, a 800 férőhelyes koncertterem (ahol látogatásunkkor épp operát próbáltak, olasz karmester dirigálásával), a művészeti kiállítások egyaránt bámulatosak. A Városháza csigalépcsős tornyába csak a kalandvágyók gyalogoltak fel, de a kilátás megérte. J A Teleki Tékában a város magyar nyelvű oktatásának, kultúrájának, tudományos életének múltjával, kiemelten a tudománytörténet óriásaival, a Bolyaiakkal foglalkoztunk.
Este a magyar nyelvű kultúra eleven mivoltáról művészeti programon való részvétellel bizonyosodtunk meg: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadását (Boris Vian: Piros fű, Fehér Balázs Benő rendezése) borzongtuk végig (https://nemzetiszinhaz.ro/play/piros-fu/ ). A társadalomkritikával fűszerezett önismereti utazás humorban, iróniában gazdag szövege, az aktuális ifjúsági kikacsintások, az intenzív fény- és hanghatások erős élményt, értelmező beszélgetéseket generáltak.
Negyedik napunkon Erdély 'fővárosába', Kolozsvárra utaztunk. Itt Mátyás király, a vallási sokszínűség, az építészeti, művelődéstörténei, kulturális értékek, a művészet állt látogatásunk középpontjában, de kikerülhetetlen téma volt a román-magyar viszony több aspekutsa is. A valamikori várból megmaradt Szabók bástyájánál kezdtük sétánkat. A Farkas utcai református templomban véletlenül összefutottunk Szilágyi Áron olimpiai bajnokunkkal (a találkozás el is terelte kissé figyelmünket a hatalmas gótikus épület történetéről…). Végigjártuk a belvárost, megnéztük a Bolyai egyetem épületét, a Fő tér palotáit. Kolozsváron minden út Fadrusz János monumentális alkotásához, a Mátyás-szoborcsoporthoz vezet – itt koszorút helyeztünk el. A felújítás alatt álló Szent Mihály római katolikus templom méltóságteljes épülete, országgyűléseknek, fejedelemválasztásoknak helyet adó belső tere, freskómaradványai az eseménydús erdélyi múlt zanzásított képi összefoglalása, tömény történelem óra. A szemközti plébánia udvarán megtekintett Szervátiusz-kiállítás szobrai megannyi hétköznapi érzést, alakot örökítenek meg. A Mátyás király szülőházán levő feliraton volt mit töprengeni. Kis belvárosi szabad séta után – mely alatt páran még a nevezetes Bulgakov Caféba is benéztünk – felkerestük az örök dicsőségbe távozottakat a Házsongárdi temetőben (Dsida Jenő, Kós Károly, Szilágyi Domokos, stb).
Erdélyből nem lehet a Sóvidék és Székelyudvarhely bejárása nélkül hazajönni. csütörtökön Szovátán körbejártuk legnagyobb heliotermikus tavunkat, a Medve-tót. A parajdi sóbányában a bátrabbak a sófalba rögzített kalandpályán másztak. Korondon a kerámiák közt válogattunk. Farkaslakán Szervátiusz Jenő hatásos Tamási-emlékművén keresgéltük Ábel, Bolha kutya alakját. Szejkefürdőn, a székelykapuk árnyékában Orbán Balázsról esett szó. Székelyudvarhelyen nemcsak arról bizonyosodtunk meg, hogy a magyar végek városai milyen kincseket rejtenek (pl. a Tamási Áron és Benedek Elek gimnáziumok szecessziós épületei), hanem a Fő téren végigbogarásztuk a GeoFolk kiállítás részletgazdag fotóit is.
A hosszú hazaútra készülve intenzív, mozgásos pénteket tartottunk. Az elbűvölő Nyárádmentét és az azon túli hegycsúcsos messzeséget az 1080 méter magas Bekecs-tetőről tekintettük meg. Gyalogtúránk összesen kb 2x6 km hosszú volt, 2x500 méternyi szintkülönbséggel. Nem nehéz út, de rendesen átmozgatott. Maradt lendület a délutánra is: röplabda-bajnokságot szerveztünk, sőt, táncoltunk is. J Vendégül láttuk az erdőszentgyörgyi fiatalokat, s a Bekecs Néptáncegyüttes pár tagja segítségével néptáncot, népdalt tanultunk. Közben közösen nyújtottuk, sütöttük a vacsora utáni desszertet, a friss, ropogós kürtőskalácsot.
Hazautazásunkat Tordán szakítottuk meg: a nedves köveken nem merészkedtünk végig a hasadékon, de legalább láttuk, hová kell mindenképp visszatérni napsütésben. J
Szállásunk, a nyárádszentlászlói Pásztortűz Panzió (https://erdelyitabor.hu/) remek választásnak bizonyult: hatalmas tér (pl. röpi, foci, pingpong), wifi, kényelmes faházak, bőséges étkezés, cirógatható Capuccino és dögönyezhető Morzsi tették kényelmessé az ott töltött időt.
Extra kényelmes buszunk vezetője, Laci biztonságban vitt és hozott bennünket.
Napjainkról, a megjegyezhető, a megjegyezendő és az óhatatlanul megjegyzett információkból tanulságos és vicces kvíz készült. Csapatokban dolgozva próbáltuk felidézni, mi hangzott el pont akkor, amikor félálomban bóbiskoltunk a buszon … Hogy biztosan feleleveníthessük később is ezt az utat, minden napról audiovizuális beszámoló készült, szintén csoportmunkában (ez remek alapja lett a diáktársaknak készített bemutatóknak).
Remek út volt, jó társaságban. Köszönjük, hogy ott lehettünk!
A teljes 10. c., a 10. b. és 10. D. egyes tanulói és kísérőik
Óbudai Gimnázium
Nagyvárad, Szent László székesegyház
Nagyvárad, Ady Endre Emlékmúzem
Fehéregyháza, koszorúzás a Petőfi Múzeum udvarán
’Mi a magyar?/Miben áll az én magyarságom?’ – közös csoportmunka az erdőszentgyörgyi magyar középiskolásokkal
Kolozsvár, Mátyás király szobrának megkoszorúzása
Kilátás a Bekecs-tetőről
Táncház a Bekecs Néptáncegyüttes irányításával – az erdőszentgyörgyi partneriskola diákjaival közös program
