November 24-én, csütörtökön az OKTV biológia tanulmányi verseny után indultunk az iskolából. Este érkeztünk Szegedre.
A megnyitó ünnepségen Martinek Tamás professzor, az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese, Dux László professzor, a zsűri elnöke köszöntötte a résztvevőket. Ezután következett az első, számítógépes forduló. A számítógépes „írásbeli” forduló után 6 csapat jutott a szombati döntőbe.
Délután a Szegedi Tudós Akadémia programjai vártak minket. Elsőként Varró András a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány elnöke nyitotta meg a rendezvénysorozatot.
A versenyzők és felkészítő tanáraik is meghallgathatták Bert Sakmann Nobel-díjas fiziológus, a Szegedi Tudós Akadémia képzési igazgatójának előadását, laboratóriumokba látogathattak, kísérletezhettek, konzultálhattak szegedi tudósokkal – részt vehettek a Nobel-díjasok és tehetséges diákok VIII. találkozóján. Az estét gálavacsora zárta.
Szombaton az ország több területéről érkező kutató diákok tartottak előadásokat, majd délután a döntőre került sor. Az I. helyezett, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium csapata lett. Gratulálunk nekik.
Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk ezen a rangos eseményen. Gratulálunk  a csapatban részt vevő diákoknak, akik időt, energiát nem sajnálva készültek a versenyre.