Kedves volt, jelenlegi és leendő óbudais Diákok!

 

 

A múlt évi rendezvényről szóló beszámolóval szeretnénk kedvet ébreszteni bennetek az idei „Olvasás éjszakájához”, amit 2015. április 1-jére tervezünk (a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap után).

Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg iskolánkban az „olvasás éjszakáját”. Célunk kettős volt (bár talán többet is sikerült elérnünk vele): megszólítani azokat, akik már szeretik a könyveket, illetve olyanokat is, akik maguktól nem feltétlenül kezdenek el olvasni, de ha felolvasnak nekik, azt szívesen hallgatják.

A közösen eltöltött éjszakát a Facebookon kezdtük szervezni: aki jelentkezett a csoportba, jelezte részvételi szándékát, és ajánlhatott műveket elolvasásra, illetve véleményezhette az ajánlott olvasmányokat. Az összegyűlt 10 ajánlásból online szavazással választottuk ki Émile Ajar: Előttem az élet című regényét, amely Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány, Daniel Keyes: Virágot Algernonnak és Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe előtt végzett az első helyen.

Ezek után már csak a konkrét előkészületek következtek: bevásárlás, hogy az óránkénti szünetekben legyen mit enni-inni, elrendezkedés a tornateremben hálózsákokkal, olvasósarokkal.

 

 

A diákok folyamatosan érkeztek, végül az előzetesen jelentkezőknél többen jöttünk össze: tanárokkal együtt kb. 50-en olvastunk együtt este 7 órától reggel 6-ig, amikor még ahhoz is volt erőnk, hogy gyorsan elpakoljunk magunk után. 
Az alábbi képek ékesen bizonyítják, hogy jól éreztük magunkat, még ha néhányan el is bóbiskoltak egy kicsit közben. A végére az eleinte szégyenlősködő diákok is vállalkoztak rá, hogy beülnek az olvasófotelba a tantestület több, és nem csak magyar szakos tanára után.
Végül álljon itt két diákvélemény is bizonyítékként arra, hogy érdemes volt elindítani a kezdeményezést.

"Megnyitom a sort, és elküldöm a rövid leírást az estéről, nézzétek el nekem, elég rosszul fogalmazok.

Sokan mondják, hogy nincs jobb, mint késő este a csillagos ég alatt egy zseblámpával olvasni. De tudjátok mit? Ezt bármikor lecserélem egy ilyen éjszakára. Haverok, ingyen kaja és esti mese. Mindenhol hasonló érdeklődésű gyerekek halmaza, akik megértik, miért jobb alvás vagy épp kockulás helyett olvasni és olyan tanárokkal, akik hajlandók nekünk esti mesét olvasni vagy éppen vigyázni ránk. Csak és kizárólag hálás lehetek, és egy könyvtárnyi köszönettel tartozom a tanároknak. Nagyon jól éreztem magam, és a könyv is elgondolkodtató volt. Remélem, rendszeresen megtartjuk ezt az estet pár havonta. Köszönöm az életre szóló élményt!"(Pálinkás Adrienn)

"Hatalmas köszönet jár a szervezőknek és az ötletgazdának. Nagyon jól éreztem magam. Különleges hangulata volt. Biztos vagyok benne, hogy sokáig (a következő ilyen éjszakáig) emlegetni fogom. Nagyon remélem, hogy jövőre véndiákként is lehetőségem lesz részt venni az eseményen."(Bokis Alexandra)

Részletek az Óbudai könyvklub nevű Facebook-csoportban, ahová várjuk az új jelentkezőket.