ERASMUS: HOLLANDIA
Hatan megkaptuk a lehetőséget arra, hogy Hollandiába utazzunk, azon belül is Huizenbe. Összesen 6 napot tartózkodtunk Hollandiában, és megannyi élményt szereztünk.
Első nap, az utazás napja:
A korai indulás ellenére az első nap tökéletes volt arra, hogy összerázza egy kicsit a magyar csapatot, mivel az évfolyamból vegyesen voltunk összeválogatva. A kalandos utazás után megérkeztünk a holland kisvárosba, ahol hat mosolygós holland cserediák és családjaik vártak már minket. Még aznap este az iskola által szervezett közös vacsorán vehettünk részt, ahol nemzeti ételkülönlegességeket kóstolhattunk meg. A zamatos ízek után összegyűltünk egy kisebb játékra, majd mindenki hazabiciklizett a fárasztó nap után.
A második napon, hétfőn kicsit megszeppenve, de új kalandok után nézve vágtunk bele a hétbe. A nap során két workshopon vettünk részt, ahol megismerkedhettünk a filmvágás és animálás világával. Itt a nemzetiségek már kevert csoportokban dolgoztak, ezzel is elősegítvén egymás megismerését. Délután egy kiadós biciklitúrán voltunk, amelynek folyamán Huizen nevezetességeit tekintettük meg. Este kisebb-nagyobb baráti körökben beszélgettünk, és vacsoráztunk az újonnan megismert barátainkkal.
Kedden Amszterdamba látogatott el a hatvan fős csapat. Először a Troopeen-múzeumban nézhettünk körül, megismerve a holland emberek nyitottságát és széles befogadóképességét kultúrákkal és nemekkel kapcsolatban, majd egy gyalogtúrán keresztül ismerkedtünk meg a várossal. Az utóbbitól még az esős idő sem tántorított el minket. Este Amszterdam csatornáin egy hangulatos hajótúran vettünk részt és közben megnézhettük a Light Festivalt, azaz LED installációkat az Amstel folyó mentén, amiket különböző művészek alkottak, és a város jelen problémái ihlettek meg.
A harmadik nap megkezdtük hetünk fő projektjét, aminek a témája egymás befogadása és elfogadása volt. A nap során egy kisfilmet vagy egy animációs filmet készítettünk kevert csoportokban.
Délután átmentünk Amszterbamba korcsolyázni, majd este ismét baráti körökben vacsoráztunk és játszottunk. Igazán jól kijöttünk a cserediákjainkkal.
Csütörtökön bemutattuk az előző nap elkészített kisfilmeket, és örömmel konstatáltuk, hogy milyen kreatív és egyedi művek születtek a csoportmunkákból. Délután pedig már csak egymás társaságát élveztük.
Pénteken könnyes búcsút vettünk új barátainktól, de azért nem zokogtunk, mert ez a búcsú nem örökre szól.
Ez az egy hét megmutatott nekünk egy olyan világot, ahol nem számít, ha különbözöl másoktól, mert úgy szeretnek, ahogy vagy, és elfogadnak. Ezekért az élményekért nagyon hálásak vagyunk, és izgatottan várjuk, hogy mi is fogadhassuk a cserediákokat.
 
 Bognár Adél, Nagy Katalin, Paveszka Noémi Eszter