Idegenvezetőnktől való búcsúzás után szabad program következett. A mi kis csapatunk (Laci, Andor, Bali, Barniék és én) kíváncsi volt a magyar gasztronómiához hasonló lengyel konyhára és később kifejezetten a jellegzetes éttermeket néztük meg. A megbeszélt helyen újra egyesült a társaság és várt ránk a bőséges vacsora. Lefekvés előtt még az esti fényekben is láthattuk Krakkót…
Így telt el az első nap, mint a mesében, izgatottan, máris élményekkel gazdagítva saját magunkat. A szállással elégedettek voltunk.
A mese másnap véget ért.
A második nap:
Reggel a korai időpont ellenére, a szobában mind a 11 fiú szinte egyszerre pattant fel az ágyból. Tanáraink megerősítették, hogy miért is jöttünk ide, elindultunk Auschwitzba... Így utólag belegondolva még jobban felfigyeltünk erre a szóra. Legtöbbünknek csak egy hideg tényként volt fogalma róla mekkora súllyal bír a holokauszt egyik legvéresebb színhelye. Az odautazás órája alatt kellő tájékoztatást kaptunk a Tanárnőtől az előzményekről Mussolini és Hitler hatalomra jutásáról, a náci ideológiák elterjedéséről, a magyarországi zsidótörvények rasszista rendelkezéseiről. Tanárnő a történések ok-okozati összefüggéseire is rávilágított, melyet komoran hallgattunk végig…
A szívem összeszorult és az égi jelet is éreztem, megérkeztünk és Auschwitzban szakadt az eső…
Auschwitzot egy lengyel település Oswiecim elővárosának lerombolásával, a környező falvak kitelepítésével hozták létre a németek. Három fő részből állt, valamennyit szögesdrótkerítéssel és őrtornyokkal szigetelték el a külvilágtól. A parkolóból már megpillantottunk néhány épületet. Még ekkor sem voltunk teljesen tisztában a területet övező borzadalmas eseményekről. A társaság a hatékonyabb haladás érdekében két csoportra oszlott, ez azért is volt fontos, mert a szűk folyosókon valóban nem fértünk volna el. Mi a fiúkkal Hamvai tanárnő tolmácsolásában hallgattuk a francia nyelvű idegenvezetést, míg a másik csoport Boda Emőke pedagógus kíséretével és Péntek-Nagy Petra tanárnő fordításában német nyelvű ismertetésen vett részt. A nyomasztó időjárás még jobban rányomta a bélyeget auschwitzi megemlékezésünkre. Elsőként a bejáratnál az „Arbeit macht frei” feliratot pillantottuk meg.
   
Az idegenvezető egy táblaképre mutatott, melyen egy zenekar volt látható. Megtudhattuk, hogy a deportált embereket zeneszóval fogadták, melynek célja a megtévesztés volt, hogy ezzel is becsapják az embereket, miszerint egy átmeneti „munka”táborba érkeztek. Beljebb a barakk-kiállítást láthattunk. 1942-től Auschwitz európai zsidó emberek tömeges megsemmisítésének helye lett. Kizárólag származásuk miatt gyilkolták meg őket. Érkezésük után a munkaképteleneket, időseket, gyerekeket és a betegeket - zuhanyzónak hazudva - rögtön a gázkamrákba vitték, ahol a Ciklon-B végzett velük. Meg kell említenünk az ellenállás formáit is, a környékbeli lengyelek életük kockáztatásával is juttattak be élelmet, gyógyszereket. A Sonderkommandósok is fellázadtak és elpusztították az egyik krematóriumot. A Sonderkommandósokat jeleníti meg Nemes Jeles László a Saul fia című filmjében. Auschwitz-Birkenau egyszerre emlékhely, temető és múzeum. A barakkokban szembesülhettünk a meggyilkoltak személyes tárgyainak tömegével: névvel és címmel ellátott bőröndökkel, szemüvegekkel, edények, személyes használati tárgyak, ima-leplek garmadával. Megdöbbentő a két tonna emberi haj látványa, melyet a táborba hurcolt nők fejéről vágtak le. A korábban olvasott és hallott, illetve filmen látott borzalmas igazságot „tapintani” lehetett. A Holocaust színhelyén vonulásunkkal érintettük az áldozatok útját. A Holocaust magyar áldozatainak emlékére, egyébként egy külön kiállítás látható, ahol megemlékezésünk jeléül egy koszorút helyeztünk el.
 
Végezetül Prof. Wladyslaw Bartosewski szavait idézném: „A világon milliónyi ember tudja, mi volt Auschwitz, de alapvető dolog emlékezetükben és tudatukban tartani, hogy csak tőlük függ, hogy ilyen tragédia megismétlődik-e. Csak emberek okozhatták, és csak emberek akadályozhatják meg.”
 
Oswiecim a legnagyobb temető a világ történetében, ahol nincs hova helyezni egy ember emlékére az emlékezés kövét vagy virágát. Temető sírok nélkül, mert a testek eloszlottak a füsttel az ég alatt. És ez kötelez…” , mert emlékeznünk kell, hogy a holocaust soha többé ne ismétlődhessen meg!

Holokauszt emléktúra 2019

Tanár szemmel:

A múlt borzalmainak ismerete segít elkerülni azok megismétlődését, ezért biztató, hogy oly sok fiatal foglalkozik ezzel az embertelenséggel – így köszönt el tőlünk az idegenvezető a haláltábor egyik barakkja előtt. Megrendülten hallgattuk őt, de bizakodunk, hogy igaza van, igaza lesz.
Hamvai Zsuzsa tanárnő vezetésével, Péntek-Nagy Petra tanárnő segítségével idén is 50 óbudais diák látogatott el a történelem egyik legaljasabb tettének szimbólummá nőtt helyszínére, az auschwitz–birkenaui koncentrációs táborba, ahol egymilliónál is több ártatlan ember vesztette életét. Hiába tudunk (vagy vélünk tudni) oly sokat az ottani kegyetlenségekről, az elpusztított vétlenek hátrahagyott tárgyait – például cipőt, szemüveget, arckrémet és cipőpasztát, fazekat és apró bögrét, precízen feliratozott bőröndöt - látva, a gázkamra, a krematórium falait érezve minden egyszeriben elevenné, kézzelfoghatóvá lett. A szokásos kamaszos zsibongás is elhalkult a többórás séta alatt. Okkal.
Persze Lengyelországban járva Krakkó csodás óvárosát is bebarangoltuk. A Visztula partjától a Wawelen át a Kazimiersig bóklászva próbáltunk megnézni mindent, ami a szűkös időbe belefért. Megérte sokat gyalogolni: a város épületei, terei napsütésben és esti fényekben egyaránt látványosak.
Hazafele az esőben ázva is hívogató Zakopane is megállított bennünket – kis gorál sajt és erdei szörp nélkül nem térhettünk vissza a Tátra mellől.
Köszönjük szervezőnknek a lehetőséget, az élményt!