A konferencia résztvevői szerint a fenntartható világ megvalósításához a jövő munkavállalóinak és polgárainak szüksége lesz – pontosabban már van - az ún. globális kompetenciára. Ennek pontos meghatározásán dolgoztak mostanáig nemzetközi kutatók, amelyet az ENSZ által életre hívott Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 2030 programja alapján az OECD publikált 2017 végén. A globális kompetencia eszerint „a helyi, globális és interkulturális ügyek vizsgálatának képességét jelenti azzal, hogy az egyén megérti és értékeli mások látásmódját és világnézetét; képessé válik nyílt, helyzethez illő és hatékony interakciót folytatni különböző kulturális háttérrel rendelkező emberekkel, továbbá a kollektív jólét érdekében cselekszik” (AFS honlap from OECD.org). A tervek szerint a különböző magyar oktatási intézményekben a következő PISA adatgyűjtésben is szerepelni fog ennek a készségnek a mérése.

 

Background:

Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 2030afejlődés új egyetemes mércéjét állította fel 2015-ben annak biztosításával, hogy senkit sem hagyunk magára. Nemcsak a fejlett országok politikai résztvevőit és világvezetőit szólítja fel cselekvésre, de a tettek mezejére készteti a fejlődő országok vezetőit, illetve minden egyes embert egyenként is, hogy véget vessünk a szegénységnek, kezeljük az egyenlőtlenségeket és megbirkózzunk a klímaváltozással 2030-ra.

 

Ennek a keretrendszernek a természetes velejárója kell, hogy legyen a minőségi oktatás (SDG4), amely olyan világpolgárokat nevel a jövőben, akik az egész életen át tartó tanulás értékrendjét sajátítják el nyitottsággal és toleranciával párhuzamosan. Mivel a jövő a gyerekeken és az ő gyerekeiken múlik, óhatatlanul foglalkozni kell azzal, hogy mit és hogyan kell tanítani, és milyen értékrendet kell továbbadni a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósításához. Egyrészt azért, mert az átfogó és fenntartható gazdasági növekedés megvalósításához olyan munkaerőre van/lesz szükség, amely alkalmazkodni tud a változásokhoz, másrészt azért, mert a fenntartható világ megvalósításához együttműködésre lesz szükség a világ összes népei között A túlélésünk múlik rajta.

 

Az AFS idei kibővített létszámú konferenciája azt volt hivatott megvitatni, hogy hol tart az eddigi kutatás, a munkaerővilág tapasztalata és az oktatás, valamint, hogy milyen úton kell továbbhaladni mind a kutatásban, a munka világában illetve az oktatásban szereplőknek a fenntartható világ megvalósításában.

 

 

A három napos konferenciát egy kínai előadó, Clive Lee, a Yidan Prize Acadmey vezérigazgatója nyitotta meg, akinek munkássága arra mutatott rá, hogy a kormányok nem tesznek eleget ahhoz, hogy felkészítsék a jövő generációit az életük eget rengető változásaira, hogy a tehetséges tanárokat mellőzik, hogy egy holisztikus és a jövőre felkészült oktatási rendszer összefonódik a társadalmi nyitottsággal és toleranciával. Őt követően A BP egyik vezetője, Peter Mather beszélt arról, hogy a nemrégiben nyitott szegedi irodájukban az átlag 26 éves munkatársaknál elsősorban azt nézték, hogy jól tudjanak kommunikálni idegen nyelveken, és ha szakmai tudásuk hiányos is volt, a nyitottság és tolerancia, valamint a probléma megoldó készség – az ún. soft skillek – sokkal fontosabbak a hosszú távú munkakapcsolat során. Azt is elmondta, hogy a mai generációk sokkal inkább készen állnak arra, hogy határok nélkül éljenek és nyitottak a világra – a régi expat kultúra a múlté, most már helyi emberekkel dolgoztatnak mindenhol. A következő előadó, Larissa Hovannisian, a Teach for Armenia szervezet vezetőtanára arra hívta fel a figyelmet, hogy míg szükség van a globális kompetencia minél szélesebb körben való oktatására és elterjesztésére a fenntartható világban, figyelembe kell venni a helyi kontextusokat is, alkalmazkodni kell a helyi sajátosságokhoz. Nem a tartalmi tudás kerül már előtérbe, hanem egyfajta létezési együttdolgozási forma. Nem utolsó sorban az is szóba került, hogy vannak persze olyan területek a világban, ahol a mindennapi megélhetési gondok miatt kevésbé érdeklődnek az érintettek a globális kompetencia szükségessége felől. Clive Lee azt is hangsúlyozta, hogy hiába köt minket össze a digitális világ és teszi lehetővé a nyitottságot, globális kompetencia nélkül a különbségekből fakadó eltéréseket nem tudjuk áthidalni, és nem tudunk hosszú távon együttműködni.


A második nap folyamán a plenáris ülésen újból elhangzott, hogy sokkal jobban meg lehet saját identitásunkat ismerni, ha globálisan kompetensek vagyunk. Emellett az is felmerült, hogy kell-e explicit módon értékrendet tanítani, mint ahogy azt a szingapúri oktatási rendszerben teszik, amely 2015-ben is magasan vezette a PISA méréseket. Ezek mellett olyan is elhangzott, hogy a diákokat nem tanítani, hanem kihívásokra késztetni kell. Volt, aki azt hangsúlyozta, hogy együttgondolkodásra, együttműködésre kell felszólítani őket, mert a diákokat rendszeresen elfelejtik megkérdezni arról, hogyan képzelik el saját oktatásukat. A konferencia talán egyetlen jövőben orvosolandó problémája valóban az volt, hogy párbeszédre invitált, de az egyik fél – a hallgatók – kevéssé voltak képviselve.

Később kisebb műhely munkákon lehetett részt venni, amelyek közül nagyon nehéz volt választani, olyan sok érdekes aspektust jártak körül a meghívott előadók. Én mégis egy magyar előadó, Lázár Ildikó workshopjára mentem, aki az ELTE-n végzett tanárképző munkája mellett interkulturális és globális kompetencia-kutatással is foglalkozik. A műhely munka során alkalmunk volt indiai oktatási szakértőkkel is megvitatni, hogy milyen akadályokat kell elgyőzni a tanári társadalomban is ahhoz, hogy változást tudjunk kezdeményezni. Közös tapasztalat volt a társadalmi elzártság, a társadalmi körök közötti kommunikáció hiánya, a fáradtság és kiégés veszélye a tanári pályán, az alulfinanszírozott oktatási közegek, illetve a régi módszerekhez való ragaszkodás könnyebbsége.

 

Pénteken a hangsúly áttevődött a kutatási és oktatási szakértőkre és gyakorlati megvalósításokra. Arról hallhattunk, hogy nem csak a középiskoláknak kell a globális kompetenciával foglalkozniuk, hanem az egyetemeknek is, ha megfelelő módon kívánnak hozzájárulni a munkaerő piac kiszolgálásával. Hallhattunk különböző kvantitatív kutatásokról, amelyek a cserediák programokban résztvevők interkulturális kompetenciáját vizsgálták, de az is elhangzott, hogy nagyobb teret kéne adni a kvalitatív adatoknak is, azaz a résztvevők történeteinek, amelyből kevesebb statisztika, de annál színesebb meglátás bontakozhat ki. Tovább felmerült az utókövetés fontosságának kérdése is, hiszen egy ilyen horderejű tapasztalat, mit a cserediák-lét elképesztő mélységekig tud személyiségben változást hozni. Kimutatható azonban, hogy a megtörtént változások hosszabb távon tudnak beépüli a személyiségbe, ha utókövetésben, megerősítésre lelnek. Valamint arról is volt szó, hogy lehet globális kompetenciát fejleszteni utazás nélkül is – a British Council magyarországi kirendeltségén is dolgoznak ilyen programokon, ahol az e-learning nyújt segítséget a külföldi kultúrákkal való kapcsolattartásban.

A pénteki workshopok közül egy új-zélandi iskolaigazgató műhelyét látogattam meg, aki azzal indokolta az újonnan megválasztott elnökük döntését a tartalom alapú tantervek eltörlésével kapcsolatban, hogy ha egy vezető nem hallgat az általa vezetettekre, akkor nem tudja vezetni őket. A hagyományos tantárgyak helyett reggel másfél órás foglalkozásokon keresztül tapasztalati tudást szereznek iskolájában a tanulók, majd az abbl levezethető hagyományos készségeket fejlesztik alternatív módszerekkel, állami költségvetésű intézményként.

 

A konferencia egyik legfontosabb üzenete számomra az informális tanulás fontossága volt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a tanórákon kívül is van tanulási folyamat – nem, nem a házi feladatra gondolok – hanem minden olyan helyzetre, amelyből diákjaink tanulni, fejlődni tudnak. Sokszor azonban sem mi pedagógusok, sem a szülők nem értékeljük eléggé ezeket a pillanatokat, a diákok pedig egyáltalán nincsenek tudatában annak, hogy ilyenkor is tanulnak. Ez lehet egyszerre előny – nem kezdik el kerülni az ilyen helyzeteket - , de lehet hátrány is – nem fogják fel, hogy a jövőjük szempontjából értékes készségfejlesztést végeznek az iskolán kívül is.

Egy másik fontos tanulság, amelyben megerősítést kaptam az, hogy sokkal több felelősséget és kontrollt kell adnunk diákjainknak, ha azt akarjuk, hogy felelős állampolgárok legyenek. Több teret kell nekik adnunk, hadd próbálgassák szárnyaikat. Hagynunk kell, hogy hibázzanak, amit nem büntetni, hanem inkább támogatni kell, mert csak abból tanulhatnak. Meg kell őket kérdezni többször, ki kell kérni a véleményüket, ötleteket kell tőlük várnunk, mert sokszor náluk van a megoldás, friss szemlélettel bírnak, csak megszokták, hogy nem vesszük komolyan őket, mivel „csak” gyerekek.

 

Ezek mellett a jövőben oda kell figyelnünk: (1) a dialógus fontosságára; (2) arra, hogy mindig tudunk tanulni; (3) hogy ne legyünk pesszimisták; (4) hogy többet kell csapatban dolgoznunk és megosztanunk gondolatainkat; (5) hogy a digitális tanulás hatalmas erővel bír; (6) hogy újra kell gondolnunk mit is jelent a mobilitás a mai világban, amikor az internet és közösségi média segítségével egyszerre lehetünk jelen a világ bármely részén; (7) hogy az oktatás-nevelés felfegyverez; (8) hogy a hozzáállás kulcsfontosságú; (9) hogy még mindig csak a diákok 2% vesz részt mobilitásban a világon¸és (10) végezetül, hogy az, hogy egyszerre senkik leszünk egy másik kultúrában, megérteti velünk, hogy mik is vagyunk valójában.

dr. Furka Ildikó Zsuzsanna

Elérhetőségeink:

Cím: Budapest, Szentlélek tér 10. 1033   Telefon: (+36 1) 368-6850; (+36 1) 368-2148;  Fax: (+36 1) 250-1211

E-mail: titkarsag"kukac"obudaigimnazium.hu; iroda"kukac"obudaigimnazium.hu